Bemutatkozás

A Bárczay Alapítvány Miskolc és Környéke Fejlesztéséert 2016-ban jött létre a közművelődési, természeti és kulturális javak védelmében, legfontosabb területünk a család, kereszténység és nemzet, amint az alapítványnak nevet adó Bárczay családnak is.

Bárczayak az elmúlt nyolcszáz évben templomokat, malmokat, utakat építettek, munkát adva a helyi embereknek, példát mutattak segítségnyújtásból, legfőképpen nemzetünk iránti odaadásból és hazaszeretetből. Nem csak nevükben, de lélekben is nemes emberek voltak, maradandót alkottak az országban, mindig a haza javát szolgálták.

Ezen az úton elindulva az elmúlt 5 évben az alapítvány országzászlót épített, a Gárdonyi Géza Művelődési Háznak helyet adó Bárczay kúria parkjában, a kúria épületében pedig Bárczay emlékszobát és egy családi arcképcsarnokot hoztunk létre, mely állandó kiállításként is működik.

2017-ben három napos Bárczay talalkozót szerveztünk, melyre a kommunista rendszerben megbélyegzett és elmenekült, és a még velünk itt élő családtagok is ellátogattak. Eltávolíttattuk a kúria homlokzatán lévő kohász címert, helyette Miskolc város és a Bárczay család címeregyüttesét helyeztük el. Hagyományátörökítő kulturális rendezvényeinket már a szomszéd településeink lakosai is látogatják.

Bízunk benne, hogy alapítványunk a Bárczay család nyomdokain haladva maradandót hozott létre, a jövőben is erre törekszünk. Mindezeket nagyrészt pályázati forrásokból, másrészt felajánlásokbol, önkéntesek segítségével sikerült megvalósítani, köszönet érte.